2011. április 28., csütörtök

Zenekarok, élőzene - biztos siker lehet

Gyakran színesítjük rendezvényeinket zenével. Elsősorban a vacsorák alkalmával élvezetes a kellemes élőzene. Zenét már hallgathatunk a vendégek érkezésekor, az étkezések alatt és természetesen a vacsorát követő műsor után is.
Érkezéskor és a vacsora alatt általában halk, könnyű zene az ajánlatos, míg az étkezést követően a hangosabb tánczene. Egy jó zenekar "érzi" a vendégek hangulatát együtt lélegzik a társasággal és ennek megfelelő zeneszámokat játszik. Sokszor előfordul, hogy a hangulat fokozódásával teljesítik a vendégek egyéni kívánságait is.

Pár dologra azonban érdemes ügyelnünk, amikor zenekart választunk és ajánlatot kérünk. Elöljáróban megjegyezném, hogy szerencsére sok jó zenész és zenekar van az országban. Talán egy kicsit a bőség zavarával is küszködünk.
Tehát, ha eldöntöttük, hogy zenekart hívunk a rendezvényre, nézzünk utána az interneten egy picit. Keressünk a zenekar weboldalán képeket, letölthető videókat,  zeneszámokat, nézzük meg a referenciákat (ezeket hívjuk is föl). Ez után nézzünk szét a fórumokon, hogy milyen információkat találunk ott. Ha a látottakat, hallottakat megfelelőnek tartjuk, jöhet az ajánlatkérés. A weblapon a legtöbbször megadják a kapcsolattartó elérhetőségeit. Leírjuk, vagy elmondjuk a rendezvényünk alapadatait (hol, mikor, kb.hány vendég részére, milyen stílusú zenét szeretnénk) és erre megkapjuk az ajánlatot. Gyakran formaválasz érkezik. Mindenképpen ellenőrizzük, hogy a megadott tiszteletdíj:
  • tartalmazza-e az ÁFA-t;
  • hány óra játékidőt foglal magában;
  • a szállítást, utiköltséget, a  fel- és leszerelés költségét, kisegítők munkadíját tartalmazza-e?
  • a fény- és hangtechnikai költség benne van-e?
Kérdezzünk rá, hogy szükséges-e gondoskodnunk a fellépők ellátásáról (étel-ital). Lehetőség szerint biztosítanunk kell egy öltözőt, valamint egy helységet, ahová szünetekben félrevonulhatnak a zenészek. Fontos tisztában lennünk a hosszabbítás lehetőségeivel és díjával, illetve a fizetési feltételekkel.
A zenekaroknál általános a 45-50 perces játékidő és az ezt követő 10-15 perces szünet. A szünetekre kérjünk gépi zenét - ezt általában nem is kell külön kérni, automatikusan kapjuk, de biztos, ami biztos, kérdezzünk rá.
Tipp: a szerződés aláírása előtt mindenképpen tartsunk helyszínbejárást, ahol a helyszín technikusa is jelen van! Kérdezzünk rá az áramvételi lehetőségre, feltételeire, a betelepülési útvonalra és arra, hogy mikor lehet elkezdeni a szerelést, illetve meddig kell befejezni a lepakolást. Fontos a hangpróbák egyeztetése is.
Ha mindezzel megvagyunk, érdemes elmenni egy olyan helyre, ahol a kiválasztott zenekarunk fellép és élőben is megnézhetjük, meghallgathatjuk a produkciót.
A fentieket betartva nem érhet minket meglepetés és biztos, hogy egy nagyon hangulatos rendezvényünk lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése