2012. október 23., kedd

A csapatépítés új trendjei: Filmkészítés és interaktív krimi


Milyen tréningre van szükség?
Egyre inkább az ötletesség és a kreativitás dominál a drága és luxus elemek helyett.
Létezik direkt csapatépítés, amely célzottan az együttműködés, kommunikáció és bizalom fejlesztésére, konfliktusok feloldására koncentrál kidolgozott képzési tematika alapján. Az indirekt csapatépítés pedig a közös élmények és szórakozás által (tréner nélkül), mintegy másodlagos hatásként erősíti a csapatszellemet, az összetartást és egymás jobb megismerését.


Egy konfliktusokkal, belső feszültséggel, kommunikációs problémákkal teli csapat esetén a direkt csapatépítés szükséges, ugyanis egy felkészült tréner a helyes mederben tudja tartani a programot és a résztvevőket, feloldhatja, vagy épp felszínre hozhatja a konfliktusokat, amelyeket kibeszélhetnek a csapattagok. Abban az esetben, ha a csapattal nincsenek komoly problémák, ismerik egymást, ott hatékony fejlesztés érhető el nem közvetlen csapatépítéssel is, azonban ilyenkor is kritikus felmérni, hogy az adott csapat milyen „kalandra” vágyik leginkább, hogy senkinek se legyen túlságosan extrém vagy épp túlságosan unalmas a program.

Fontos volna, hogy a program céljával ne csak a vezető vagy a HR-es legyen tisztában, hanem a résztvevők is, és ezt a célt már a tréningre érkezés előtt kommunikálják a csapatnak. Ezek után már a rendezvényszervező felkészültségén, a program megfelelő előkészítésén és megszervezésén múlik a rendezvény sikere.

Interaktív krimi és filmkészítés az új trend
Míg az elmúlt években kifejezetten arra mutatkozott igény a megrendelők részéről, hogy a csapatépítés sok mozgással, fizikai gyakorlattal járjon, addig ez a tendencia kezd egy kicsit eltolódni a szellemi és logikai feladatok irányába. Gyakran ötvözünk különböző kvízjátékokat és szellemi tudást szabadtéri feladatokkal, ilyenek például a történelmi városokban szervezett kalandtúráink, melyek során a résztvevők a szabadban mozognak, de közben megismerik az adott település történelmét, kultúráját és erről a játék végén esetleg számot is adhatnak.

A gasztronómia és az ezzel összefüggő programok is egyre divatosabbak, ezeken a programokon a csapatok bejárják egy koncentrált területen a gasztronómia szempontjából érdekes helyszíneket, kóstolnak és játszanak. És persze arra is van igény, hogy minimális strukturálás mellett a résztvevők egyszerűen együtt főzzenek úgy, hogy legyen benne minimális verseny.
Ugyancsak a „városlakók” kedvence az a vidéki program, melynek során megismerkednek a vidéki élet jellegzetes foglalatosságaival, például egy szénakazlat kell felpakolniuk, disznótoron részt venniük.

A Da Vinci kód c. film óta sokan keresik és kedvelik a stratégiai játékokat, város-felfedező csapatépítéseket, interaktív krimiket, megfejtésre váró kódokat és titkos útvonalakat. Az agyontréningezett cégek különösen szeretik a pálinkára, borkóstolásra, gasztronómiára épülő rendezvényeket, romkocsma-túrákat. Nyáron még mindig nagy az érdeklődés a sárkányhajózás és balatoni vitorlázás irányába. Az új trendek irányába mutat, hogy az idén már több helyről kértek ajánlatot úgynevezett „lip-dub” filmkészítésre, amelynek során a csapat tetszőlegesen kiválasztott zeneszámra forgat videoklipet.
Általános jelenség, hogy manapság a költséghatékony csapatépítésekre helyeződik a hangsúly, amelyekben az ötletesség, a kreativitás dominál a drága és luxus elemek helyett. Legyen szó indoor vagy outdoor tréningről, az Ügyfelek változatos, jó hangulatú programokon szeretnének részt venni, természetesen esti iszogatással egybekötve.

Sok a buktató
A kreatív ötletek önmagukban azonban még nem garantálják a sikert. Van pár tipikus hiba, amelyet elkövethet egy rendezvényszervező:
- A program nem megfelelő előkészítése (nincs engedély az adott outdoor terület használatára; nem állnak rendelkezésre a szükséges tárgyi feltételek, stb.);
- Nem mérik fel kellően a célcsoportot a motiváció, tréningismeret, fizikai teljesítőképesség, csoportkohézió tekintetében; a rossz célkitűzés miatt pedig a csapat nem azt a tréninget kapja, amelyet szeretett volna / szüksége lenne;
- A rendezvényszervező cég nem készült rossz idő esetére „B” tervvel;
- A rendezvényszervezőnek ismernie kell a célcsoportot, hogy a számukra megfelelő trénert válassza ki a tréninghez.

Nem árt tudatosítani, hogy a csapatépítés nem egyenlő az esti buli alapozásával, főleg ha balesetveszélyes területen vagy feladatokkal zajlik a rendezvény. Másrészt pedig itt is érvényes a kevesebb néha több szabály: lehet, hogy elég egy 2-3 órás intenzív és jól megszervezett blokk egy egész napos, a résztvevők passzivitásával tűzdelt program helyett. Nagyon fontos, hogy ismerni kell a résztvevők életkorát, nemét és szokásait. Fiatal lányok nem mindig vesznek részt szívesen fürdőruhás csapatépítésen, idősebb hölgykollégák pedig lehet, hogy nem szerepelnek nagy örömmel kék parókával a fejükön.

 
Forrás: Profession.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése