2011. július 20., szerda

Muszaka (Musaka, Moussaka), rendezvényeken és otthon

A muszaka egyre népszerűbb az itthoni éttermekben és már egyre több rendezvényajánlatban is látom. Gyakorlatilag görög rakott padlizsán darált bárányhússal. Így azonban elég megosztó étel, ezért elég sok változata létezik. Sokat böngésztem, amint megtaláltam ezt a receptet egy cipruson dolgozó barátom segítségével. Egyik rendezvényen ezt a muszakát javasoltam és mondhatom, igen nagy sikere volt.
Az elkészítése nem túl bonyolult, viszont valamennyi főzési jártasságot biztosan igényel. Mindenképpen javaslom kipróbálni.

A muszaka hozzávalói:
3 nagy padlizsán, vagy cukkíni (lehet vegyesen is);
0,5 dl olíva olaj;
1 evőkanál vaj;
0,5 kg darált marhahús (marhacomb, vagy ha könnyebb ételt szeretnénk, használjunk darált pulyka felső combot);
só, bors ízlés szerint;
2 db közepes méretű vöröshagyma apróra vágva;
1 gerezd fokhagyma;
1/4 teáskanál őrölt fahéj;
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió;
3 evőkanál vágott friss petrezselyem;
1 doboz (140g) sűrített paradicsom;
1 dl száraz vörösbor;
1 felvert tojás;
30 dkg reszelt sajt;
A besamel (bechamel) mártáshoz:
5 dl tej;
2 evőkanál vaj;
6 evőkanál liszt;
Só, fehér bors ízlés szerint;
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió;

Az elkészítés:

  1. Az étel elkészítéséhez használhatunk padlizsánt (az eredeti görög recept szerint), vagy cukkinit, esetleg vegyesen (franciás változat). Karikázzuk a zöldséget kb. ujjnyi vastag darabokra, sózzuk, majd fektessük pár percre nedvszívó papírra és engedjük, hogy levet eresszen. Ne túl sokáig, mert nem célunk, hogy teljesen elveszítse a nedvességtartalmát. Kenjük be a szeletek mind két oldalát olíva olajjal, majd fektessük egy lapos tepsibe és a tűzhelyünk grill fokozatán grillezzük arany barnára. (Valószínű kétszeri alkalomra tudjuk majd az összes zöldséget előkészíteni.)Ha nincs mód grillezésre, nagy teflon serpenyőben is megpiríthatjuk a zöldségeket, viszont ekkor lényegesen több olajat szív fel és nehezebb lesz a kész étel;
  1. Egy nagy serpenyőben olvasszunk vajat, tegyük rá az apróra vágott hagymát és fokhagymát, rövid ideig pároljuk, majd tegyük bele a darált húst forgassuk át, picit pirítsuk meg. Szórjuk meg fahéjjal, szerecsendióval és a vágott petrezselyemmel is. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot és a vörösbort, fedjük le és pároljuk 15-20 percet. Ez után vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni, majd keverjük hozzá a felvert tojást;

  1. A besamel mártáshoz olvasszuk a vajat egy közepesen mély edénybe, adjuk hozzá a lisztet, majd a tej felét. Kis habverővel keverjük simára. Közepes lángot használjunk, keverjük gyorsan a mártást, mert könnyen odaéghet és ha nem vagyunk elég gyorsak, könnyen csomós is maradhat. Adagoljuk folyamatosan a másik adag tejet, míg „puding sűrűségű” nem lesz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és hozzáadjuk a sajt 1/3-át amivel simára keverjük;
  1. A muszaka összeállításához használjunk egy mélyebb tepsit, vagy üvegtálat. (Többször is ismételhetjük a rétegeket, én egyszer szoktam.) Osszuk a grillezett zöldséget 3 részre, tegyünk két részt az edény aljára, majd halmozzuk rá és terítsük el egyenletesen a ragut. Szórjuk a tetejére a sajtot, majd tegyük rá a maradék zöldséget. A megmaradt zöldséglevet mindenképpen öntsük rá! Kanalazzuk a tetejére a besamelt, simítsuk el és nagyon vékonyan hintsük meg szerecsendióval;
  1. Tegyük be a sütőbe (kb. a sütőtér közepére) és 175 fokon süssük kb. 40 percet, míg a besamel nem kezd el barnulni;
  1. Tálalás.Sokan főtt burgonyával tálalják én azonban forró pirítóst, vagy a boltokban kapható félkész baguette-t, zsömléket javaslok frissen, arany barnára sütve a muszaka mellé;

2011. július 11., hétfő

A jó rendezvényajánlat készítése

Pár bejegyzéssel korábban már írtam arról, hogy a rendezvényszervezés során hogyan jutnak el hozzám az ajánlatkérések, illetve pár szóban írtam egy fiktív rendezvényre szóló ajánlatkérésről is- ami sajnos nem ritka.
Most inkább arról szólnék, hogy szerintem milyen is a jól elkészített rendezvényajánlat?
Jó pár évvel ez előtt az volt a trend, hogy az ajánlat mindent tartalmazzon, azaz:
  • jó terjengősen a helyszínek leírása;
  • a vendéglátásra árkategóriánként legalább három menü;
  • kiegészítő vendéglátó szolgáltatások és látványelemek, illetve ezek részletes leírása;
  • fellépő és egyéb műsorötletek részletezése;
  • több oldalon átívelő, költségtáblázatok.
Nem ritkán az ajánlat végén olvashattuk még a cég történetét, munkatársait és referenciáit is.....Ha mindenből legalább három különböző ajánlatot adunk, akkor így, nem ritkán közel 80 oldalas, "rendezvény regényt" nyújthattunk át Ügyfelünknek.


Tapasztalatom szerint az ajánlattal szembeni igények megváltoztak. A rendezvényajánlatnak tömörnek, célratörőnek és átláthatónak kell lenni. Aki cégen belül megkapja a rendezvény lebonyolítását, igen kevés ideje marad az összes beérkezett ajánlat részletes átnézésére. Egy jobb kép beszúrása néhány mondattal többet érhet egy igen részletes leírásnál. Legtöbb esetben a helyszíneknek van honlapja, aminek célszerű mellékelni a linkjét.
A vendéglátás ajánlathoz is elégséges lehet kategóriánként egy menüsor, ami a tervezett rendezvény jellegéhez igazítunk. Szerintem az ajánlatkérő ritkán olvas végig árkategóriánként három menüsort... A kiegészítő látványelemeket is elég pár szóban felsorolni és persze néhány jó képet mellé tenni.
Az ajánlott műsorokat is tömören foglaljuk össze, kerülve az elnyert díjakat és az elmúlt 5 év rendezvényfellépéseinek a részletes listáját, vagy a kiadott lemezek felsorolását...
Az elkészült ajánlat sokkal jobban "él", ha olyan képeket választunk, ami a potenciális helyszínt, rendezvény közben mutatja, megterített asztalokkal, színpaddal, dekorációval és személyzettel.
A rendezvényajánlat legfontosabb része a költségtáblázat. Ennek átláthatónak és korrektnek kell lennie. Az ajánlatadási stádiumban nehezen lehet olyan költségtáblázatot készíteni, ami "fillérre" megmutatja, hogy a rendezvény pontosan mennyiből valósítható meg. Változhat még a létszám, ki kell választani a menüt, a műsort, a technikai igényt meg kell határozni és még sok mást. Ezért célszerű úgy elkészíteni a költségvetést, hogy az ajánlatkéréshez legjobban igazodjon - így lesz ugyanis összehasonlítható a rendezvényre érkezett
többi ajánlattal. Ide viszont minden, Ügyfelünk által kevésbé ismert és a bekérésben nem szereplő költséget is célszerű beírni (energiaköltség, kitelepülési költségek, dekorációs költségek, útiköltségek, fellépők külön igényei..stb).
Ha az ajánlatot érdekesen, a lényegi dolgokra koncentrálva, rövidebben állítjuk össze, biztosan lesz alkalmunk személyesen is prezentálni, ahol bemutathatjuk még a sok-sok lehetőséget, ötletet, amivel színesíthetjük az adott rendezvényt.

2011. július 5., kedd

MIX Club-Bar-Restaurant, egy különleges rendezvényhelyszín

Hol is van pontosan? Az Eiffel téren, a Nyugati pályaudvar mellett (A posta és a Nyugati között.) Adottságai egyedülállóak. Aki új, trendi helyszínt keres a rendezvényének, az jó eséllyel megtalálta. A legváltozatosabb rendezvények megszervezésére alkalmas: a különféle divatbemutatókon keresztül a céges partnerrendezvényeken át egészen a kisebb szimpóziumokig. Három részből áll: a klubból, a bárból és az étteremből - mint ahogy a neve is mutatja. A bár és az étterem egy légtér, a klubnak külön bejárata van. Mindegyik helység jól alakítható, átrendezhető.


Technikailag elég jól felszerelt, de persze arra is van mód, hogy a helyi technikai vezető segítségével többletfelszerelést rendeljünk. A személyzet hihetetlenül együttműködő és segítőkész. Ha hirtelen nincs ötlet azonnal, azt megoldják hamarosan.
Amire rendezvényszervezés szempontjából viszont érdemes figyelni, az a belső dizájn részét képező, élére állított plazma tévék...elég sok van belőlük és egy vezérlőről mennek. Itt a rendezvényszervező nem lehet elég okos. A rendezvény grafikai és egyéb anyagát - persze már ha használni szeretnénk a plazmákat - célszerű a technikai igazgató útmutatásai alapján elkészíttetni!  Nem szabad gondolkozni alternatívákon, mert csak fölösleges fejfájást okozunk magunknak - ez tapasztalat! A rendezvény előtt mindenképpen időben próbáljuk ki az elkészült prezentációt és grafikát, hogy szükség esetén még módosítani tudjunk rajta.


Ami az utóbbi évek egyik legkellemesebb élményét adta viszont, az a konyha. Eleve biztató, hogy a konyhában nincs mikró - mint ahogy az egyik felszolgáló udvariasan megjegyezte. Kivételesen meghívottként, volt alkalmam végigkóstolni a fogásokat. Az ételek a megfelelő hőmérsékleten voltak; a tálakat, meleg ételeket, desszerteket ízlésesen dekorálták. A büféasztal nem volt roskadásig megrakva, viszont - ami nagyon tetszett - folyamatosan frissítették. Az ízvilág is egyedülálló a rendezvényes vendéglátásban. Nem a már rendezvényeken megszokott, melegítőből kivett, picit egyen ízű fogásokat kóstoltam, hanem bizony frissen készült, gondosan fűszerezett, igényes menüsort ízlelhettem végig. Azokkal a rendezvényhelyszínekkel összehasonlítva, ahol saját meleg konyhát visznek mindenképpen az élmezőnyben végez a MIX. (A rendezvényre való kitelepülések persze más kategória, ott különlegesebb elvárásoknak kell megfelelni.)


Parkolás az irodaház parkolójában oldható meg, ezzel kapcsolatban mindenképpen érdemes a helyi rendezvényszervező tanácsát kérni.
Mindenképpen ajánlom, rendezvénytípustól függően sokat kell dolgozni, egyeztetni, de megéri.